Vadkárelhárítás

A károk megelőzése közös érdeke a föld használójának és a vadászatra jogosultnak is. A vadászati törvény mindkét fél kötelességeit előírja a kár megelőzése terén, de hatékonyan csak akkor lehet védekezni, ha azt mindkét fél be is tartja. 

79§ (1) A föld használója a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzése érdekében köteles
a) a vadkár elhárításában, illetve csökkentésében a vadászatra jogosulttal egyeztetett, és a károk elhárítására vagy csökkentésére alkalmas módon közreműködni;
b) a károsodás vagy a károkozás veszélye esetén a vadászatra jogosultat haladéktalanul értesíteni és tájékoztatni;
c) a károkozás csökkentése érdekében közvetlenül az erdősült terület mellett található, mezőgazdasági tábla esetén gondoskodni arról, hogy az erdősült terület szélétől legalább 5 méter szélességben olyan mezőgazdasági kultúra kerüljön termesztésre, amely magassága alapján lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát;
d) az általa szakszerű agrotechnológiával művelt, a vad általi károkozás ellen a tőle elvárható mértékben és módon védett területeket a kritikus időszakokban ellenőrizni;
e) nagy értékű növénykultúra esetében, illetve a fokozottan vadkárveszélyes területen fokozottan közreműködni a vadkár megelőzése és elhárítása tekintetében;
f) a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni;
g) a mezőgazdasági tábla esetén hozzájárulni, hogy a vadászatra jogosult ideiglenesen, vadkárelhárító vadászatok célját szolgáló berendezéseket létesítsen, ha a létesítés és fenntartás költségeit a vadászatra jogosult fedezi;
h) apróvadas vadászterületen az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott táblák kaszálása során vadriasztó láncot vagy egyéb, hanghatáson alapuló vadriasztó eszközt használni.

Ugyanezen törvény harmadik bekezdése szankcionálja a kötelezettségek elmulasztását, miszerint:

(3) Ha a föld használója e törvény szerinti, rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettségének szakszerű és a károk elhárítására, csökkentésére alkalmas módon az (1) bekezdés a)-g) pontjaiban foglaltak szerint nem tesz eleget, a vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni.

Tehát a fentiekben felsorolt tevékenységek nem lehetőségek a gazdálkodó számára, hanem a törvény által előírt kötelességek. Amennyiben ezen előírások bármelyikét a föld használója nem tartja be, vagy bizonyíthatóan nem dokumentálja annak elvégzését úgy a vadkárt meg kell osztani, és az ebből adódó anyagi terhet a föld használójának kell viselnie.